2016. június 23., csütörtök

13:Chapter

Ajtócsapódás hangjára keltem fel, melytől szinte megfájdult a fejem is. Szemeim kipattantak az ijedtségtől, és felugrottam az ágyból.
 -Jackson! - sétáltam ki a szobából. Semmi válasz nem jött. Még egyszer kiáltottam nevét, hátha nem hallotta volna, de erre sem jött válasz, ezért tudatosítottam magamban, hogy valószínűleg ő lehetett az ajtócsapódás okozója. Most komolyan itt hagytál? Egyedül? Semmi gond, legalább jobban körülnézhetek a házban. Az asztalon egy tálca pirítós várakozott egy cetlivel mellette. Omo, de éhes vagyok! Legalább ennyire nem embertelen ez az alak, hogy hagyna éhen veszni. Kezembe vettem a cédulát, miközben az egyik pirítóst tömködtem a számba, elég visszataszító kinézetet kölcsönözve magamnak. De egyedül voltam a házban, ezért nem nyugtalanított, csak a papírra koncentráltam. Próbán vagyok, edd meg a reggelidet és menj vissza a kollégiumba! Ne nyúlj a dolgaimhoz, mielőtt azt hinnéd úgy sem látom! Ott a kamera a sarokban. Gondoltam szólok. A kenyér is megakadt a torkomon, mikor elolvastam az üzenetet. Kikerekedett szemekkel nézelődtem a helyiség sarkaiba, ahol az egyikben ott díszelgett a kamera. Tényleg nem viccelt. 
 -Yah, Te! Minek tartasz egy kamerát a házadban?! Ha? - ordibáltam a kamerához, ami úgy tűnt, mintha magamban beszéltem volna. Elvettem az egyik sapkáját a polcról és a fejemre húztam. A kamera alá toltam a széket, hogy fel tudjak rá állni. Így szemtől szemben lehettem a tárggyal. - Tetszik a sapkád. De a kamerának jobban áll - vontam meg a vállamat, majd rá akasztottam, hogy eltakarja a kilátást. Nem tudtam eldönteni, hogy a hangom hallható-e vagy csak megfigyelésre szánták, ezért az előbbihez alkalmazkodtam. Bosszantásképp legalább fél órán keresztül hangosan elemeztem minden egyes holmiját, ami éppen a kezembe akadt. Véget is vetettem ennek az elfoglaltságnak, hisz eszembe jutott, hogy a mai nap Yugyeom társaságában kell lennem a próbák után, aminek körülbelül három óra múlva vége lesz. Megkerestem a fürdőszobát, hogy lezuhanyozhassak, mivel a tegnapi nap folyamán kimaradt ez a tevékenység. A csap mellé ismét egy cédula volt elhelyezve, alatta pedig összehajtott női ruhák. Remélem nem gond, hogy a holmijaid közt kutattam. Nem a saját érdekemben tettem. Az apró levelet a kukába hajítottam, utána megtorpantam a zuhanykabin előtt. Nem mertem megszabadulni ruháimtól, hisz ki tudja Jackson hova rejtett még néhány kamerát a házban. Végül erőt vettem magamon, és sietős tempóban lezuhanyoztam. Ennyire csak nem elővigyázatos, hogy még a saját fürdőszobáját is állandó megfigyelésben tartsa. Felkaptam magamra a ruhákat, amelyek a sajátjaim voltak, így még kényelmetlenül sem éreztem magam bennük. Fogkefe után keresgéltem egy ideig, és találtam is néhány bontatlan dobozzal az egyik fiókban. Már csak a sminkem hiányzott, ami megszokottá vált nekem, de nem állt rendelkezésemre semmi ehhez szükséges holmi, ezért a sminkelést elvetettem a mai napra. Az ajtó zárását illetően nem akadtak nehézségeim, hisz a bejárás csak kóddal lehetséges, kifele viszont nem szükséges annak beírása. Mikor becsuktam a tárgyat, azonnal be is záródott, ettől a pillanattól kezdve nem tudtam visszamenni a kód nélkül. Az épület előtt álltam meg, hogy meg tudjam nézni a telefonom segítségével tartózkodási helyemet. Az ügynökség felé indult konkrét buszjárat, de inkább a sétálást választottam, hisz tengernyi időm volt még a próbák végéig. Útközben felmértem rengeteg üzlet kirakatát, és próbáltam fejben összerakni, milyen összhangja legyen a fiúk ruhájának a következő koncerten. Szerettem volna meglepni őket hétköznapi ruhákkal is, mivel az itt töltött idő során mindenki stílusát alaposan megfigyeltem, és bevéstem az emlékezetembe. Hamarosan meg is érkeztem munkahelyemre. Azt gondoltam többet sétáltunk nemrégiben, most még is egész hamar idetaláltam. Először a dolgozószobámat támadtam le, hogy lepakoljam a táskámat. El is felejtettem, hogy tegnap milyen állapotban volt, de mikor beléptem az ajtón, tisztaság és rend fogadott. Elképedve néztem körbe az egész helyiségben. Ámuldozásomból egy pillanatra kizökkentem, hogy le tudjam tenni holmijaimat, minek céljából ide érkeztem. Öt percig még ácsorogtam a szoba közepén, majd elindultam az emeletre a tánctermek felé. A folyosón ajtók tömege tárult elém, fogalmam sem volt arról, a fiúk melyikben tartózkodtak. Minden útba eső ajtóhoz odanyomtam a fülemet, hátha hallok valamiféle zenét kiszűrődni. A harmadik ajtónál csend fogadott, de felcsendült egy dal, amit nem ismertem, viszont tudtam, hogy melyik hang forrása, melyik tag valójában. Óvatosan próbáltam belépni a terembe, hogy ne vonjam senki figyelmét sem magamra. Leültem az egyik padra, és onnan figyeltem a többieket, akik észrevettek engem a tükörből, de folytatták azt, amit elkezdtek. Egy dolgot viszont furcsálltam. A bandából csak hat tag volt jelen a teremben. Miután vége lett a számnak, a fiúk szünetet kértek a koreográfustól, és mind leültek körém.
 -Na, tetszik a szám? - kérdezte Jr. kíváncsian.
 -Elég jó.
 -Elég jó? - kerekedtek ki szemei, mire elnevettem magamat.
 -Még csak most hallottam először, és a táncot figyeltem inkább.
 -Ez az új számunk. Te vagy az első, aki hallotta a közreműködőkön kívül. Már csak a videó hiányzik, de az még csak kigondolás alatt van - nyújtott rövid ismertetőt JB.
 -Én vagyok az első? Tényleg?! - csillantak meg a szemeim, a többiek pedig vadul bólogatni kezdtek.
 -Remélem te is benne lehetsz valamilyen módon az videóban - szólalt meg Youngjae. - Te is a csapat egyik fontos tagja vagy.
 -Te egy zseni vagy, ember! - lökte oldalba BamBam. - Majd beszélünk próba után a managerrel.
 -Ez aranyos tőletek, de nem hiszem, hogy a klipbe én lennék a legalkalmasabb jelölt. Még híres sem vagyok, sem pedig színész.
 -Ehhez nem szükséges nagy színészi képesség, az pedig pláne nem, hogy híres legyél - biztatott Mark.
 -Rendben, köszönöm, srácok - néztem végig a hiányos társaságon. - Tényleg. Hol van Jackson? Reggel hagyott egy üzenetet, hogy itt van veletek.
 -Az öltözőben van. Nem rég ért ide, valami fontos dolga volt - vonta meg a vállát Yugyeom.
 -Mit csináltatok ti ketten egész éjszaka? Még fel sem hívtál minket - méregetett összehúzott szemekkel Junior.
 -Semmit nem csináltunk - emeltem fel védekező pózba a kezeimet.
 -Biztos?
 -Biztos.
 -Biztos?
 -Biztos...
 -Biztos?!
 -BIZTOS! - kiáltottam el magamat, mire ijedtében hátrahőkölt. A többiek csak nevettek a kettőnk közt lezajlott párbeszéden.
 -És nem történt valami furcsa vagy megdöbbentő dolog? - kérdezte JB. - Semmi?
 -Nem, semmi.
 -Biztos?
 -Yah! El ne kezdd te is! - lendítettem felé lábamat, hogy megbökjem. Abban a pillanatban lépett be Jackson, így a gyakorlás tovább folytatódott. Végig néztem őket táncolás közben, egyszer sem merült fel bennem az, hogy unatkoznék az itt töltött idő alatt. A próba végén Yugyeom megtorpant előttem, és felsegített a padról.
 -Átöltözünk a srácokkal, utána hazamegyünk összepakolni, és indulhatunk is - lelkesedett.
 -Hm, oké. És hova megyünk?
 -Az titok - tette ujját a szája elé, majd elindult öltözni. Kimentem utánuk a folyosóra, és ide-oda mászkáltam, míg meg nem érkeztek mind, indulásra készen. A főbejáraton mentünk volna ki, viszont most először történt ilyen velem, hogy rajongók csoportjai tobzódtak az épület előtt. Majdnem pánikba estem, de Youngjae megnyugtatott, hogy nincs semmi gond, ki tudunk menni a hátsóbejáraton, ami direkt erre a célra szolgál. Végig én mentem elöl, hogy felmérjem a terepet, de szerencsénkre, az utca kihalt volt, így nyugodtan haza tudtunk menni. Egyedül a fiúk hangos nevetése töltötte be az utca csendjét.
 -Rakj be pulóvert is! - utasított Yugyeom. Ő már tegnap este bepakolt, ezért végig mellettem állt, és a szükséges holmikat sorolta.
 -De hát nyár van!
 -Csak add ide azt a pulcsit! - nevetett, és kikapta a kezemből a ruhadarabot, majd az utazótáskámba helyezte. - Add ide, amit mondok, én pedig elrakom! Ha rajtad múlna, sosem indulnánk el.
 -Jó. Mi kell még?
 -Hosszú nadrág.
 -Tessék - nyomtam a kezébe az egyik farmeremet, amit nagyon nehezen sikerült beszereznem, ezért igazi kincsként tekintettem rá.
 -Nincs valami egyszerűbb? Itthoni ruha?
 -De, az is van - csodálkoztam el, és odaadtam neki egy másik farmernadrágomat, amit nem igazán szoktam hordani. Miért kellenek itthoni ruhák, ha pont most készülünk elhagyni a kollégiumot?
 -Melegítőnadrágra gondoltam.
 -Az nincs - húztam el a számat.
 -Ez komoly? Stylist vagy, van egy külön szobád teles teli ruhákkal, de nincs egy melegítőd sem?
 -Hé! Hivatalosan csak sminkes vagyok, a dolgozószobám nagy része is csak kozmetikai dolgokból áll, oké?! Mondd, mi kell még?
 -Khm - köhintette el magát. - Fehérneműt is kéne betenni.
 -Azt majd én - vörösödtem el, és kikaptam kezéből a táskámat, hogy magam pakoljam bele szükséges holmijaimat. - Kész vagyok. Most már elmondod hova megyünk?
 -Nem. De vedd fel ezt a sapkát, hogy ne láthassák az arcodat, ha összefutnánk bárkivel is az utcán - nyomott a kezembe egy fehér baseball sapkát, és ő is a fejére húzott egy hasonlót. Egy ideig ismerős úton haladtunk előre, de később már egy számomra ismeretlen helyen baktattunk csomagjainkkal. Az út kezdett emelkedni, végül pedig egy dombon sétáltunk felfelé. 
 -Mikor érünk már fel? - törölgettem homlokomat. Nem elég, hogy legalább háromnegyed órája sétáltunk, de még az idő is forró volt, ezzel megnehezítve dolgunkat.
 -Ne aggódj, már csak pár lépés - ment előttem kitartóan. Vágyakozva néztem az autók után, amik perceken belül felértek, míg mi naphosszaknak tűnő ideig húztuk magunkat ismeretlen úti célunk felé. 
 -Végre! - álltam meg a domb tetején, majd levetődtem a puha fűbe. Yugyeom is elterült mellettem, arcát pedig a földbe nyomta, hogy ne égessék a nap erős sugarai. - Na? Merre? 
 -Arra - mutatott nekem balra. Fejét fel sem emelte, még mindig a talaj felé tartotta. Elindultam nélküle csomagjaimmal, mivel kíváncsiságom még a fáradtság után sem aludt ki. Yugyeom még mindig mozdulatlanul feküdt, szerintem azt sem vette észre, hogy elindultam nélküle. Perceken belül már rohant is utánam, miközben a nevemet kiáltotta. 
 -Most már elmondod mit csinálunk ma?
 -Nézz előre! - mutatott egy nagyobb méretű sátorra a tisztás kellős közepén. Te jó ég! Még sosem sátoroztam, főleg nem egy elhagyatott tisztáson. Egy fiúval...
 -De jó! - erőltettem magamra egy mosolyt. Én és a természet sosem ápoltunk jó viszonyt, ezt bizonyítja a túrázó ruhák hiánya. Bekukkantottam a sátorba, hogy felmérjem a terepet. Ételek voltak dobozokba rakva, amelyeket majd meg kell sütnünk, ha éhesek leszünk. - Mivel sütjük meg ezeket? 
 -Tűzzel. De először kellenek fadarabok. Azt elfelejtettük előkészíteni. 
 -Akkor gyerünk! - ragadtam karon, és húztam magammal fa kereső útra. Néhány darabot, amit már összeszedtünk, a sátor elé pakoltuk le. Az utolsó körnél jártunk, mikor hirtelen egy viszkető és kellemetlen érzés terjedt végig a lábszáramon. Kiugrottam a növények közül, és rohantam vissza a sátorhoz.
 -Yugyeom, Yugyeom! Adj valami krémet! Gyorsan! - vakartam kétségbeesetten a lábamat. Ezért nem jövök soha a szabadba. Biztos, hogy valami megcsíp, megtámad vagy szimplán megijeszt. Aigoo, vissza akarok menni a kollégiumba!
 -Tessék - nyomta a kezembe a zselé állagú masszát, amit a táskájából húzott elő. - Felkészültem mindenre.
 -Hát én nem - morgolódtam, miközben kenegettem a lábam felületét. Az idő kezdett lassacskán kedvezőtlenebb lenni. A napot eltakarták a sötét felhők, minden sötét is ijesztő lett. Az idő még meleg volt, de ahogy esteledett, egyre kevesebb számértéket mutatott a telefonunk kijelzője. Néha előfordult egy-egy hangos dörrenés, valamikor pedig egy-egy villám fénylett a távolban. Kissé megrémített, hogy egy fákkal teli hely közepén időztünk, ezért bemásztam a sátorba, ahol kissé nyugodtabb lettem.
 -Hoztam valami ehetőt - ült le mellém Yugyeom, és a markát tartotta, ami tele volt apró lila bogyókkal.
 -Ezt meg lehet enni?
 -Szerintem igen - vonta meg a vállát, és nekiestünk mindketten szerzeményünk elfogyasztásának. Idő közben az eső is eleredt. Először csak néhány csepp koppanását hallottuk a sátor falán, majd egyre többét. Felkaptam magamra szürke melegítőpulcsimat, ami még is csak hasznosan jött, mivel kezdtem kicsit fázni. A lábam már nem viszketett, csak a nyoma díszelgett ott, hogy megkeserítse kapcsolatomat velem és a kedvenc szoknyáimmal.
 -Nem kéne visszamennünk a kollégiumba? - kérdeztem közömbösen, nehogy kimutassam izgatottságomat. Mondj igent, mondj igent, kérlek!
 -Nem! Ezen a napon ketten kellene szórakoznunk, nem a többiekkel! - csüggedt le, így világossá vált szándéka. Ez mosolyt csalt az arcomra.
 -Akkor hová menjünk? Itt nem maradhatunk - tártam szét a karjaim. 
 -Mindjárt kitalálok valamit. 


Két óra múlva

A JYP főépületében lévő táncteremben ültünk sátrunkkal, miközben a mikrózott (igazából sütni való) ételeinket fogyasztottuk. Mindkettőnk arca teli volt vörös foltokkal, amik nagyjából egy órája jelentek meg rajtunk. Ezt az aranyos bogyócskáknak köszönhettük, amikről tudjuk most már, hogy nem fogyasztásra alkalmasak. Ázott pulóvereinket a radiátorra lógattuk fel, hogy száradjanak, mivel a melegséget nyújtó épületben már nem volt rá szükségünk. A manager úr, aki elhozott minket a helyszínről, párnákat, takarókat és egyéb szükséges holmikat adott nekünk, hogy kényelmesebb legyen a sátor estére. Minden szükséges tényező megvolt egy jó sátorozáshoz, egyedül helyszínnel nem békültünk meg. Sosem gondoltam volna, hogy sminkes karrierem egy táncteremben való sátorozáshoz fog vezetni. Vajon mi jöhet még?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése