11:Chapter

 -Nessy, kivel szeretnéd ma tölteni a napodat? - kérdezte Yugyeom csillogó szemekkel, mire mindenki felém kapta tekintetét. Jr. eközben a háta mögött ugrált fel s alá, kezével pedig folyamatosan magára mutogatott. Ám válaszom mindenkit meglepett, hisz nem az volt, amelyre bárki is számított volna.

 -Senkivel. Ma vasárnap van, ami azt jelenti, hogy holnaptól léphet érvénybe az egyhetes tervetek. Mivel ma nincs szükségetek a munkaerőmre, élhetem én is a magánéletemet - húztam győztes mosolyra a számat, mire a többi tagnak az ellenkező irányba gördült. 

 -Én nem tudom mit vegyek ma fel - nézett keserűen BamBam a pizsamájára. - Segítened kell!

 -Tessék - dobtam meg egy pólóval, amelyet véletlenszerűen szedtem fel a földről. Tegnap pakoltam össze mindent, most pedig ugyanolyan rendetlenség uralkodott a hotelszobán. Fogalmam sincs, hogyan került ide mindez hajnal óta, de a fiúk mindenesetre egész ügyesek tárgyaik elhagyásában.

 -Engem ki kéne sminkelned. Nem szeretném, ha így látnának a rajongóim az utcán - mutatott az arcára Youngjae, mire hitetlenül elmosolyodtam. 

 -Kérd Mark segítségét! - mutattam az említett személy felé, aki a tükör előtt ácsorgott, és haját igazítgatta. - Biztosan segítségedre lesz. 

 -Nem! - néztek egymásra, majd rám. 

 -Gondoltam. Estefelé jövök, addig beszéljétek meg, hogy melyik nap ki és mit szeretne csinálni - adtam ki a parancsot, majd el is hagytam a helyiséget, meg sem várva a választ. Akármennyire is jól éreztem magamat a fiúk társaságában, akkor is volt saját magánéletem, amit elhanyagoltam idejövetelem óta. Rájuk is fér egy kis szabadság, ahol nem zavarom őket, mint egyedüli nő a kollégiumban. Furcsa, mégis örömteli érzés az, hogy az ideiglenes szállásom a GOT7 rezidencia, ahol hét olyan személlyel élek nap, mint nap, akik tehetségesek és népszerűek, valójában pedig csak hét szeretethiányos gyerek, akik egyszerűen megbolondulnak, ha hazaérnek. 

Felkaptam a fekete napszemüvegemet, majd elbuszoztam egészen az SM Entertainment épületéig. Szerencsémre megjegyeztem a titkos bejáratot, ahol a múltkor bementünk, viszont nem ment ismét olyan egyszerűen. 

 -Sajnálom, de a rajongóknak tilos a belépés itt - állított meg egy férfi, aki valószínűleg a biztonsági őr volt. Elfelejtkeztem róla, hogy nem a JYP-nél tartózkodtam, és a bejárás nem olyan sima ügy, mint ott. 

 -Tudom, de nem vagyok rajongó. Találkozóm lenne az egyik előadóval - feleltem, de rájöttem, hogy bármennyire is igaz, amit mondtam, még magam sem hinném el.

 -Hölgyem, minden rajongó ugyanezzel az érvvel jön ide nap, mint nap. Ha nincsen belépési kártyája, kérem távozzon, és ne nehezítse a munkámat!

 -Elnézést - hajoltam meg illedelmesen, majd elsétáltam onnan, és leültem az út szélére, szembe az épülettel. Vártam, hogy valaki erre jöjjön, hisz egyedül lehetetlenség lenne bejutni. Így cselekedtem vagy fél órán át. Idő közben felhívtam a szüleimet, hogy beszámolót tartsak nekik az elmúlt néhány nap eseményeiről, utána pedig Youngjae-t hívtam fel, hogy érdeklődjek arról, mit csinálnak. Állítása szerint mindenki a hotelben lustálkodik, egyedül Jackson ment valahová, hogy elintézzen valamit. 

Legszívesebben visszamentem volna a hotelbe, de a szüleim kitartónak neveltek, így továbbra is ültem az út szélén, és csak bámultam magam elé. Azonban végre egy ember közeledett az épület felé, így szemeim egyből felcsillantak a számomra idegen, mégis reményt nyújtó személyre. Fekete kapucni volt a fején, ezért nem láttam arcát, de valószínűleg nem egy rajongó lehetett, ezért egyből lecsaptam rá.

 -Szia! - ugrottam elé, mire ijedten megtorpant előttem. - Bocsánat, hogy rád támadtam, nem szeretnélek feltartani, csupán azt szeretném, hogy segíts bejutni! Találkozóm lenne egy személlyel, aki odabent van, de nincs meg a száma, és megígértem neki, hogy találkozunk ma. Remélem, megérted. 

 -Ennél ötletesebb szöveggel is előrukkolhattál volna - forgatta szemeit, és kikerült engem. De nem tudott olyan egyszerűen lerázni. Több, mint fél órát ücsörögtem itt, nem most fogom feladni, mikor végre itt volt előttem a lehetőség.

 -Miért néz mindenki őrült rajongónak?! - szaladtam ismét elé, hogy ne tudjon továbbmenni. - Styliszt vagyok a JYP-nél. Akadna fontosabb dolgom is, mint itt ácsorogni és neked könyörögni. De nem tudok bemenni nélküled, így kérlek, segíts, aztán mehetsz a bandádhoz, vagy akárhová!

 -Mi hasznom származna abból, ha segítenék neked? - nézett le rám, ugyanis jóval magasabb termetű volt nálam.

 -Békén hagynálak? 

 -Pf - nevette el magát, mire haragosan néztem rá. - Ha annyira akarnám, most felemelnélek és odébb raknálak az utamból. 

 -Kapnál aláírást a GOT7-től?

 -Ismerem őket, bármikor tudnék szerezni, ha szükségem lenne rá.

 -Akkor mit akarsz?! - háborodtam fel. - Randira ne vigyelek?

 -Hm, ez már nem is hangzik olyan rosszul.

 -Felejtsd el! Inkább vigyél be, és ne húzzuk tovább egymás idejét! 

 -Jó, menjünk - válaszolta unottan, mire kikerekedtek a szemeim, és mentem utána. Ez egész könnyen ment.

 -Jó napot - hajolt meg a biztonsági őr az idol előtt. - Magára várt a kisasszony?

 -Igen, ő a barátnőm. Bocsánatot kérek a kellemetlenségért, elfelejtettem értesíteni önt, hogy jönni fog. Az én hibám - rendezte le az ügyet, majd megfogta a kezem, és behúzott az épületbe. Miután becsukódott az ajtó, egyből elrántottam kezemet, és a zsebembe helyeztem. 

 -Köszönöm a segítséget, Sehun? - bámultam rá kérdőn.

 -Igen, úgy hívnak - nevette el magát. Számára lehet, hogy az a természetes, ha mindenki felismeri őt, de az én távoli szülőhazámban nem ismerte őket mindenki. Persze ott is tartózkodtak rajongók, de engem azóta nem foglalkoztattak többé az idolok, mióta gyerekkori barátom nem keresett többé. Valószínűleg híres lett, ahogyan azt tervezte, és rájött arra, hogy bármilyen lányt megszerezhet magának, akkor nincs többé szüksége az unalmas és hétköznapi énemre. Innentől kezdve csak a tanulással foglalkoztam, ezzel betartva ígéretemet, amelynek már semmi jelentősége sem volt. Mégsem adtam fel, mert mindig betartottam az ígéretemet, bármi is legyen az.

 -Nos, akkor viszlát - hajoltam meg.

 -Találkozzunk a megbeszélt randin - kacsintott, majd sarkon fordult, és elviharzott. Egy árva szót sem tudtam kipréselni magamból, olyan gyorsan hagyott magamra. Elindultam hát én is kitűzött úti célom felé, menet közben pedig azon töprengtem, hogy Sehun ilyen nevetséges módon próbált viccelődni velem bosszúvágyból, vagy egész komolyan mondta az előbbieket. Rövid gondolkodás után azt szűrtem le, hogy az egész csak vicc volt, hisz még az időpontot sem említette, és még a telefonszámomat sem tudja. Ez kellően megnyugtatott, mire odaértem Min Tae dolgozószobájához. Kopogtattam kettőt, a válasz pedig azonnal jött, ezért bementem a helyiségbe. 

 -Seo Ran! - pattant fel, és nagy ölelésbe vont, ezzel köszöntve engem. 

 -Szia - mosolyogtam rá. 

 -Mi járatban vagy erre? Csak nem Eunhyuk-ot keresed? 

 -Honnan tudtad? - akadt el a szavam.

 -Egész nap itt kóválygott, hogy mitévő legyen. Azt mondta, hogy a GOT7 koncertezni megy a hétvégén, így biztosan nem vagy otthon.

 -Igen, ez az én hibám. Elfelejtettem, hogy nem leszek itthon a hétvégén, és úgy szervezkedtem. De merre van? Most tudnánk találkozni.

 -Próbálnak a fellépésükre, csak késő este jönnek vissza - húzta el a száját. - Ha gondolod, gyere vissza holnap, szólok neki, hogy itt jártál. 

 -Köszönöm, de ez a hét mozgalmas lesz nekem. Mondd meg neki, hogy két hét múlva eljövök ide, körülbelül ugyanekkor. 

 -Rendben, mindenképp értesítem - mosolygott. - Viszont ne haragudj, de mennem kell a fiúk ruhájáért. Itt a telefonszámom, majd hívj fel, és ha gondolod, valamikor majd beugorhatok hozzátok. Csak szólj, hogy mikor jó neked. 

 -Persze - süllyesztettem zsebembe az aprócska névjegykártyát. Fölösleges volt leutaznom idáig, ezért siettem haza, hogy a nap további részét a fiúkkal tölthessem. A bejáratig együtt sétáltunk le, onnan beszállt az autójába, és elment az ellenkező irányba. Én a busz érkezésére vártam, de csak tíz perc múlva jött, ezért beugrottam a közeli kisboltba, és vettem harapnivalót a közel negyven perces útra. Míg én reggeliként a szívecske alakú kekszemet majszoltam, a fiúk a hotelbe töménytelen mennyiségű ízletes ételt tömtek magukba, ezzel nemkívánatossá téve az enyémet, amit inkább behajítottam a táskámba. A tíz perc hamar letelt, mivel elkalandozott a képzeletem, így észre sem vettem, mikor a busz megállt előttem. Egész úton próbáltam elaludni, de nem sikerült. Gondolataim folyamatosan kavarogtak a fejemben, amely szinte felrobbant már. A könnyem is kicsordult a régi emlékeimtől, ahogyan hónapokig vártam azt, hogy levelem érkezzen Szöulból attól a bizonyos személytől. De ez sosem következett be, bármennyire is vártam. Magányosnak éreztem magamat időkig, most pedig kaptam barátokat, szám szerint hetet is, akik boldoggá tették az unalmas mindennapjaimat. Vegyes érzelmekkel lépkedtem fel a hotel lépcsőin, és legszívesebben beborultam volna a puha ágyamba. Ezzel a céllal nyitottam be a lakosztályra, ám valamit furcsálltam. A fogason egy ismeretlen dzseki lógott, amit indulás előtt nem láttam reggel. Kíváncsian sétáltam beljebb, hogy megnézzem ki is az a vendég, akit köszönthetek az ideiglenes szállásunkon. Kikerekedett szemekkel dőltem neki az ajtófélfának, és a titokzatos vendégre meredtem.
 -Megjött a ,,barátnőm" - nevetett fel Sehun, mire mindenki felém kapta a tekintetét. Már megint egy újabb idol...