-Seo Ran! Itt vagy? - kiáltotta el magát valaki elég közeli távolságból.
-Itt vagyok! Hahó! - dörömböltem. Ismét könnyezni kezdtem, de most nem a szomorúságtól, hanem a kiszabadulásom örömétől. A lépéshangok egyre csak közeledtek, tudtam, hogy most már minden rendben lesz.
-Mi a... - akadt el a szava nagy valószínűséggel Jacksonnak, mivel egyedül ő tudott távozásomról.
-Mi az? Mit látsz?
-Eltorlaszolták az ajtót. Ki volt az? Láttad azt a személyt? - tolta arrébb a kijutásomat megnehezítő tárgyakat.
-Nem láttam. De már hallottam a hangját az ügynökségnél. Az a személy nagyon a vesztemet akarja. Tudtam, hogy nem kellett volna csak úgy idejönnöm azért, mert ismeretséggel rendelkezem.
-Na látod? Ezért vagy ilyen idegesítő! - nyitotta ki az ajtót Jackson és komoly tekintettel meredt rám. A szavam is elakadt, ezért csak hallgattam. - Nekünk számtalan anti fanunk van, mégsem hagyjuk, hogy megtörjenek minket. Kifejezetten nem is foglalkozunk velük, csak a rajongóinkra koncentrálunk, akik nélkül nem lennénk most nagy valószínűséggel itt. Neked akadt hirtelen egy utálód és máris fel akarod adni azt, amire 12 éve vártál. Mit tennél, ha a helyünkben lennél? Elmenekülnél?
-Igazad van - túrtam bele a hajamba, és most az egyszer igazán hálás voltam valamiért ennek a személynek, aki mint most kiderült, tud komoly lenni, ha akar. Másrészt pedig kiszabadított, ami azt jelenti, ha időben elvégzem a dolgom, nem fogom elveszíteni a munkámat. - Köszönöm, hogy segítettél.
-Nem állt szándékomban segíteni, csak elmondtam az igazságot.
-Mármint kiszabadulni - nevettem el magam, és elindultam az öltöző felé. Jackson még magyarázkodott valamit a hátam mögött, de nem igazán foglalkoztatott e pillanatban, csak rohantam egyenest a többiek felé. Mindenki az előre kiválasztott ruhadarabokat viselte, a hajuk is kész volt már, egyedül a smink hiánya szúrta szememet.
-Sajnálom, hogy késtem. Kisebb akadályba ütköztem. Szó szerint - magyarázkodtam. - Mennyi időnk van még?
-Huszonöt perc - pislantott órájára Mark. - Ha sietsz, kész leszünk.
-Semmi akadálya, tengernyi időnk van még - csettintettem nagy lelkesedéssel. - Bambam, pakold az asztalra a táskám tartalmát!
-Igenis! - rohant érte, és már borította is ki a tárgy teljes felületére. Nem pontosan így gondoltam, de a szándék megvolt a segítőmben.
-Junior, ülj ide! - mutattam az előttem lévő székre. Halál gyorsasággal láttam hozzá a sminkeléshez, ami szerencsére nem vett sok időt igénybe, mivel fiúkkal volt dolgom, akik nem igényeltek egyet s mást. Előnyömre arra is előre fel voltam készülve, hogy egyszer nem a megszokott tempómban kell majd dolgoznom. Ennek el is jött az ideje, mégpedig a mai napon.
-Nessy, kiszúrod a szememet! - kiáltott fel Jr.
-Hol?
-A szememnél...
25 perccel később
-Sok sikert srácok, ügyesek lesztek! - mosolyogtam biztatóan és néztem, ahogyan mind a heten eltűnnek a színpadra vezető lépcsőn.
-Menjünk a rajongók közé. Szeretnék abból a helyzetből is képeket csinálni - mutatta fel fényképezőgépét Soo Gi.
-Menjünk. De beengednek oda minket? Nincs oda szóló helyünk.
-A személyzethez tartozunk. Nekem az a munkám, hogy fotózzam őket, te pedig a nap huszonnégy órájában értük felelsz. Szerinted lehet ez ellen bármi problémájuk?
-Nem tudom - vontam meg a vállamat, majd elindultunk mindketten a színpaddal szembeni VIP szektorhoz. Elég könnyedén engedtek át minket kártyánknak köszönhetően, mint azt előre gondoltam volna. Máskor jobban fogok bízni Soo Gi-ban, mivel sokkal tapasztaltabb nálam e téren. A biztonsági őrök bekísértek minket legeslegelőre, hogy semmi és senki se zavarja meg munkatársam fotóit. Néhány rajongó nem nézte túl jó szemmel hirtelen betolakodásunkat, de látva kártyáinkat, inkább nem szólaltak fel ellenünk, csak arckifejezésükkel fejezték ki nemtetszésüket. A fiúk perceken belül már néhány méterrel előttünk álltak a színpadon, a rajongók tömege pedig hatalmas sikongatásban tört ki. Sosem néztem őket ilyen helyzetből, és rendkívül furcsa volt odafent látni őket, mint azelőtt a plazmatévé kijelzőjén. Most itt csillogtatták meg bennük lévő tehetségüket, és egy rendkívül büszke érzés mardosott belülről. Úgy hét számukat adták elő ez idő alatt, majd elindult az I Like You című számuk dallama, viszont ének nem kísérte. A fiúk megálltak a táncolással, és JB szólalt fel, előrébb lépve a többiektől.
-Most ki szeretnénk választani hét rajongót, hogy velünk együtt énekeljenek. Aki tudja a dalszöveget az emelje fel a kezét bátran - nyújtott ismertetőt. A rajongók egyből a magasba lendítették a kezüket, és a fiúk a szemükkel végigpásztáztak minden jelentkezőt. Soo Gi hirtelen felemelte a karomat a magasba, ezzel észrevehetővé téve engem, mivel a fiúk orra előtt álltunk.
-Soo Gi! - sziszegtem kezeimet gyorsan letéve, mielőtt valamelyik tag észrevenné. De már későnek bizonyult, Junior szeme egyből rám irányult, és megindult felém. Legbelül még mindig abban reménykedtem, hogy a mögöttem álló lány felé tart, de megállt előttem olyan közel, hogy szinte le is tudtam volna rántani a színpadról. Jelen helyzetben meg is tettem volna, de láttam a rajta uralkodó zavartságot a lányok miatt, így örültem, hogy mellettem kissé nyugodtabbnak érezte magát. Személyzeti kártyámat gyorsan a zsebembe dugtam el, majd megfogtam Jr. felém nyújtott kezét, hogy felmenjek a színpadra. A tagok döbbenten fordultak felém, ezért szememmel gyorsan intettem nekik, hogy ne bámuljanak ennyire feltűnően, inkább vadásszanak maguknak egy megfelelő lányt. Lehet, hogy féltékenynek kellett volna lennem, de képtelen voltam. Mosolyfakasztó látvány volt, ahogyan a rajongók sírva fogták a banda tagjainak kezét ebben a számukra nem mindennapi helyzetben. Az én párom pedig még így is elég zavarban volt, így megszorítottam biztatóan kezét, hogy gondoljon rám Nessy-ként, ne egy lányként. Nem mintha Nessy nem lenne lány, de ez már egy mellékes dolog. Mikor végre megvolt mind a hét szerencsés kiválasztott, a fiúk egyesével kikérdezték a lányokat alap dolgokról, mint a nevük, koruk, s a többi.
-Na és te? Hogy hívnak? - nevetett aranyosan Jr.
-Seo Ran-nak hívnak.
-Igazán szép neved van. És elárulod a korodat is? - kérdezte kíváncsian, és az egész banda ugyanilyen tekintettel meredt rám. Még nem mondtam el senkinek a koromat. Az igazat megvallva, eszembe sem jutott.
-Huszonegy éves vagyok.
-Én is! - örült meg magának. A többi tagban is most tudatosult, hogy némelyiküknél fiatalabb ellenben idősebb vagyok. Egyedül Jacksont nem foglalkoztatta ez a számomra egyaránt kevésbé foglalkoztató tény. Lassan mindenkiről megtudtunk minden érdekességet, így vége is lett a társalgásnak. Ám nem úsztam meg ilyen könnyedén. A személyzet felhozott a színpadra hét széket, amelyeket kör alakba helyeztek el egymás mellett. Ide ültettek le minket, és végre felcsendült az említett dal, ének kíséretével. A fiúk körbe-körbe járkáltak, de legtöbbet a kiszemeltjük előtt időztek el. A dal végére szinte az összes tag elcammogott előttem, és végre lefáradhattam a színpadról, visszaállva társam mellé.
-Ne aggódj, nem maradsz emlékek nélkül. Mindent megörökítettem - tolta a képembe fényképezőgépét.
-Fantasztikus - nevettem fel szarkasztikusan.
-Jackson úgy néz Jin Young-ra, mintha halálos ellensége lenne - pásztázta a képet Soo Gi.
-Ő mindenkire így néz - legyintettem, hogy ne görcsöljön tovább ezen a képen, semmi jelentősége nincs. Pusztán ilyen a természete, és ezt így kell elfogadni. Ezzel jár egy banda élete. Sok különböző személy, akik hirtelen egy helyre kerülnek és a végén egy nagy család lesz belőlük. Ezért jó egy csapat tagjának lenni, legfőképpen a GOT7-ének.
A hotelben
-Szedjétek már fel az eldobott ruháitokat! Nem a kollégiumban vagytok! - dobtam meg BamBam-et a pulóverével. - Bár ott is igazán elpakolhatnátok magatok után. Nem értem, hogy nincs bennetek legalább annyi tisztaságérzet, hogy a saját holmijaitokat a helyére rakjátok. Nem nehéz dolog.
-Nessy, ne stresszelj! Inkább olvass egy könyvet. Odaadom bármelyiket, amelyik érdekel - ajánlotta fel Mark jószívűen.
-Ne! Ne légy olyan könyvmoly, mint ő! Inkább videojátékozz velem, csak ne olvass! Érted? Ne! - pattant fel Jr.
-Mi bajod az olvasással? Mert te egy műveletlen videojáték mániákus vagy, attól még akad olyan, aki a kütyüd helyett inkább könyvet tart a kezében! Manapság miért ítélik el azokat, akik szeretnek olvasni? - csóválta fejét idegesen szobatársam. Gyorsan odarohantam hozzá, és megnyugtattam, hogy nincs semmi baj azzal, ha olvas, én is szívesen foglalom le magam könyvekkel. Láthatólag be is vált, Mark jókedvvel telepedett le ágyába, és tovább olvasta kedvelt történetét.
-Olyan leszel, mint ő! - siránkozott Junior.
-Nem leszek senki sem. Nessy leszek, oké? - ültem le mellé játszani, így elhallgatott. Úgy éreztem magamat, mintha visszacsöppentem volna a gyerekkoromba. Olyan dolgokról folytak viták, amelyekről sosem lehet dűlőre jutni. Mindenki mást szeret, és a személyes dolgokat nem lehet megvitatni egymás közt.
-Nessy! Eljössz velem sétálni a hotel kertjébe? Kérlek. - állt meg mellettem Youngjae.
-Nem tudok egyszerre mindenkivel foglalkozni. Csak egy van belőlem. Ezt lejátszom és mehetünk, oké?
-Megvan! - kiáltotta el magát Yugyeom, aki ezek szerint mindvégigvégig figyelte a szobában zajló eseményeket. Mindenki kíváncsian fordult felé, milyen ötlettel rukkolt elő ilyen nagy lelkesedéssel hirtelen. - Osszuk el Nessyt a hét minden napjára. Végül is heten vagyunk, így minden napra jut egy tag, akivel egész nap lóghat. Ah, egy zseni vagyok!
-Felejtsd el! Nem fogtok elosztani. Vannak ugyanúgy jogaim, még ha csak egy sminkes is vagyok!
-Tegye fel a kezét az, aki ellenzi az ötletet - adta ki a parancsot a leader. Jackson és én egyből a magasba lendítettük a kezünket, ezzel megerősítve nemtetszésünket. - Hat kettő arányban eldőlt a sorsod. Sajnálom, Nessy, ebben most már nincs döntésed - nézett rám JB pimasz mosollyal az arcán. Ez nem fair.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése