2015. október 17., szombat

02:Chapter

Lassan felkeltem, mivel a nap fénye bevilágította a szobát. Lemásztam az ágyról, és a konyha felé mentem, hogy igyak pár kortyot. Kivettem a teát a hűtőből, öntöttem az egyik pohárba, és a pulton ülve szürcsöltem a hideg italt. Visszatettem a helyére, a tárgyat pedig a mosogatóba raktam. Visszamentem a szobába, de valami nem volt a rendjén. Jobban belegondoltam, majd rájöttem arra, hogy mindenki lelépett. A szoba ajtajának a külső részére volt ragasztva egy cetli, melyet máris a kezembe vettem: Miss Seo Ran. A fotózáson vagyunk, mivel korábban kell ott lennünk. Délbe légy az ügynökségnél!  Youngjae
Az órára néztem, amely tizenegy órát mutatott. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, és már indultam is a kijárat felé. Ha nincsenek itt a fiúk, sokkal természetesebben mászkálok a házban. Nyitottam volna az ajtót, de nem tudtam, mivel be volt zárva. Sokáig rángattam a kilincset, de egyszerűen nem lehetett kinyitni. Tehetetlenül forgolódtam, hogy mihez kezdjek. A telefonomban nem volt egyikőjük száma sem, ezért segítséget sem tudtam kérni. A kanapén ültem lehajtott fejekkel, mivel tudtam, ha nem érek oda, talán el is felejthetem ezt a remek állást. Hirtelen megcsapta a gyengéd szellő a nyakamat, én pedig egyből az ablakra szegeztem tekintetem, mely nyitva volt és beeresztette a kinti levegőt. Gondolkodás nélkül rohantam oda. Kidugtam rajta a fejemet és lenéztem. Nagyjából öt méterre voltam a talajtól, ami elég soknak tűnt. Alattam egy bokor szerűség volt, de még ez is komolyabb sebeket tudna okozni. Levettem a lepedőmet, és az ablak kilincséhez kötöttem. Nem volt túl feszes, de erősen megkötöttem. Óvatosan belekapaszkodtam az anyagba, és lefelé kezdtem mászni. Úgy két métert sikerült lejjebb mennem, azonban a lepedőm elengedte az ablak kilincsét, így hát én is zuhantam vele. A bokor enyhítette az esést, de még így is fájt a hátam, amit az ágak karcoltak össze. Lemásztam a növényről és vadul futni kezdtem az ügynökség felé, nem foglalkozva azzal, hogy az utcán lévő emberek furcsán méregettek engem. 
 -Youngjae! - pillantottam meg az épület előtt. Egyből hozzá siettem, viszont már nem futva, hogy ne jöjjön rá arra, hogy siettem. 
 -Ezek szerint láttad a cetlit - mondta zsebre tett kezekkel.
 -Ühüm.
 -Miért van egy levél a hajadban? - távolította el onnan. 
 -Áh, biztosan a szél fújta oda - füllentettem, és már húztam is az épületbe, mielőtt egyéb kérdése támadt volna. - Youngjae?
 -Igen? 
 -Ki zárta be az ajtót reggel?
 -Senki, direkt nyitva hagytuk neked - mondta értetlen arckifejezéssel.
 -De hát zárva volt - ellenkeztem. 
 -Biztos csak beakadt a zár - magyarázta, én pedig máshogy közelítettem meg a témát, mivel biztosan be volt zárva.
 -Akkor, ki hagyta el utoljára a házat?
 -Jackson - vonta meg a vállát. - Miért?
 -Semmi - legyintettem, és követtem a fiút, aki csak ment előre. Több szintes volt az egész, de hamar a helyszínre értünk. A terem közepén egy hatalmas fehér anyag volt kiterítve, rengeteg fotózási kellék, erős fények és sok ember. A banda tagjai az öltözőben voltak, miközben reggelijüket fogyasztották. A ruha, amit választottam nekik már rajtuk volt, egyedül a smink hiányzott. 
 -Szia Seo! - adott egy pacsi féleséget Jr.
 -Sziasztok - köszöntöttem őket. Teli szájjal kinyögtek egy szia féleséget, majd tovább falatoztak.
 -A hajatokat ki csinálta eddig? - kérdeztem, mivel nem láttam senkit rajtam kívül.
 -Fotózás előtt mindig beugrik a fodrászunk - válaszolt a kérdésemre JB.
 -Akkor, az már nem az én dolgom. Ugye csak az öltözködésért és a sminkért felelek? 
 -Persze - bólogattak egyszerre. 
 -Helyes - csettintettem. Nekiláttam a fiúk sminkelésének. Kicsit remegtek a kezeim, ami azért volt, mert abban a pillanatban igazán meg kellett mutatkoznia a tehetségemnek, mivel egy fotózáson való megjelenés múlt rajta. A végeredmény egész jóra sikeredett, és örömömre, a fiúknak sem volt panasza ez ellen. Nem hiszem, hogy kicsattantak az örömtől a smink miatt, de nem szóltak semmit, ami kezdetnek egy jó jelnek bizonyult. Kisétáltunk a hatalmas öltözőből, és a fotózás fő helyszínére mentünk. A gépeken éppen állítottak, hogy a kezdetre minden jó legyen. Soo Gi az egyik emberrel beszélgetett, akit még személyesen nem ismertem, majd egy férfi ácsorgott öltönyben, egy nővel mellette, kinek megjelenése elegáns és szép volt. 
 -Seo Ran, ő itt a menedzserünk - mutatott be az idősebb férfinek JB. 
 -Üdvözlöm - fogtam kezet vele.
 -Örülök a találkának. Úgy látom, sikeresen előkészítetted a fiúkat. Remélem a közeljövőben is ilyen szorgalmasan fogsz dolgozni - mondta búcsúzásképp, és már el is ment. Valószínűleg csak azért jött, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiúk jó kezekben vannak. A nő még mindig egyedül ácsorgott, arckifejezése kevésbé barátságosnak tűnt, mikor rám nézett. Megjelenése elegáns és szép volt, az enyémhez képest sokkal komolyabb és gazdagabb, ami miatt kicsit frusztráltan éreztem magam. Egy egyszerű farmert és egy rózsaszín inget viseltem, ami nem nyújtott szörnyű látványt, viszont az övével kétség kívül nem szállhatott versenybe. 
 -Ő kicsoda? - suttogtam Yugyeomnak.
 -A régi stylisztunk - húzta el a száját. - Nem tudom, miért van itt. 
 -Szóval ő az, aki miatt kirúgtak - bökött belém a nő, én pedig hátráltam egy lépést. - Hah, azt hittem ennél több esze van Jin Youngnak. 
 -Ha csak azért jöttél, hogy kritizáld, akkor el is mehetsz innen. Tudtommal már nem vagy a család tagja, ezért fölösleges a jelenléted - próbált megvédeni BamBam.
 -Milyen családról beszélsz ? Hogy ti? Egy család? Na ne nevettess - tartotta szája elé a kezét mosolyogva, a fiúknak pedig kezdett elfogyni a maradék türelme is. 
 -Igen, egy család vagyunk, amibe mától beletartozik Seo Ran is. Ő legalább kevésbé idegesítő, nem mint Te - bökte vissza Jackson, aki a maga módján állt a pártomon. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, pedig nem egy mosolyfakasztó helyzetben voltunk. A hölgy hátat fordított nekünk, felhúzva az orrát, majd elhagyta a helyiséget. Mindenki komolyan nézett előre, én pedig hirtelen nagy nevetésben törtem ki. Komolyan képes volt azért idejönni, hogy elmondja, semmi keresnivalóm itt?Még is csak nevetni tudtam rajta, hisz olyan emberek vettek körül, akik nem érdemelték meg azt, hogy szomorkodjak miatta. 
 -Ennek meg mi baja? - mutatott rám Mark.
 -Próbálj már meg kevésbé irritáló lenni! - förmedt rám Jackson.
 -Elnézést. Köszönöm, hogy megvédtetek - hajoltam meg gyorsan, a hajam pedig az arcomba hullott.
 -Ennyi? Egy köszönöm? Nem szívesen - morgolódott még mindig az az alak, aki reggel sikeresen bezárt. 
 -Hagyjad már, Jackson! - lökte arrébb BamBam. Lassacskán a kuncogást csak egy szimpla mosoly váltotta fel, és a munkámra kezdtem el koncentrálni. Mindig is vidám személyiségként ismertek az emberek, mivel próbáltam mindennek a pozitív oldalát nézni. Nem mondom, hogy sosem sírtam már valami ok folytán, viszont egyszer sem történt olyan, hogy magamba roskadva zokogtam a sötét szobámban, egyedül. A fiúk már a fehér háttér előtt pózoltak, én pedig leültem a földre velük szembe, hogy mindent lássak.
 -Nem tudnátok mosolyogni egy kicsit? - kérdezte Soo Gi, aki folyamatosan készítette a képeket. Mind a hét tag ugyanolyan komoran nézett előre, mint eddig. A korábbi incidens sikeresen elvette mindenki kedvét, ami tökéletesen meglátszott rajtuk. Megvártam, míg Soo Gi a srácok felé fordult, majd komolytalan arcokat kezdtem vágni. Mind észrevették, ugyanis a komolyságot mosoly váltotta fel. Elmélyedve néztem a hét srácot, akik jól szórakozva pózoltak a kamerának. Az, hogy megvédtek és a család tagjának neveztek engem, bármennyire is hiszik, többet jelentett számomra mindennél, így hatalmas mosolyom egy percig sem tűnt el az arcomról.
 -Ez az, tökéletes! - kapott az alkalmon a fotós, és már sorra keletkeztek a jobbnál jobb képek. 

    A fotózás végén mindenki az öltözőbe vonult. Kint vártam, hogy átöltözzenek, ám megpillantottam az elnök urat, így felé vettem az irányt. 
 -Üdvözlöm - torpantam meg előtte vigyorogva. 
 -Szia Seo Ran - köszöntött. - Ez a mosoly azt mutatja, hogy tetszik az új munkád. Meg vagy elégedve vele?
 -Tökéletesen is. A fiúk kedvesek, és még azt is csinálhatom, amit szeretek. Ennél jobb nem is lehetne.
 -Nos, ezt öröm hallani. Kívánom, hogy sokáig mellettük légy.
 -Annak én is örülnék - néztem körül az egész termen. - Elnök úr?
 -Hm? 
 -Sikerült találni nekem egy-
 -Egy jó sminktartó dobozt? - egészítette ki BamBam, mire értetlenül pislogtam rá.
 -Nem is.. - kezdtem bele, de megint félbeszakítottak. 
 -Igen, Seo Rannak szüksége lenne egy olyanra, mivel nem tudja hová tenni a cuccait - fogta be a számat Youngjae. BamBam leállt vele beszélgetni, engem pedig Youngjae szó szerint elhúzott onnan. Ezekbe meg mi ütött?  

5 megjegyzés:

  1. jujj :) ez is nagyon jó *-* nagyon imádom ahofy irsz :D már várom a kövi részt ^^

    VálaszTörlés
  2. Jujj*-*
    Imádom a történetet:33
    Hamar kövit:33

    VálaszTörlés